| Cégfilozófia |
|
Küldetés, cégfilozófia: Az Áldos Zrt. célja, hogy egészséges, magas minőségű termékeket juttasson vevői asztalára. Ezen termékek kis üzemekben, nagy fokú személyes odafigyelés mellett készülnek. Külön jellegzetességet és értéket kínálnak a termékek azáltal, hogy minden árucikken feltüntetjük a gyártó nevét, és azt a területet, ahol azok általában a régi hagyományok szerint készülnek. Mindez érvényesülési lehetőséget is jelent a jelenlegi ”multinacionális” környezetben, hátrányban lévő Kárpát-medencei őstermelőknek, kisebb vállalkozásoknak. E tevékenységünk során támogatjuk a gazdálkodók bio minősítésének megszerzését, valamint a magas szintű elvárásoknak is megfelelő körülmények előteremtését. A fenti alapelvek szerint határozott küldetésünk van a társadalom irányába, amely az egészséges élet, a munkahelyteremtés, a jól-lét, a hagyományőrzés területén jelentkezik elsősorban Szándékaink szerint a beszállítói kör leginkább a magyarországi és a határon túli magyar gazdálkodók, kisvállalkozók közül kerül ki. Célunk, hogy a kiszolgáltatott, bizonytalan állapotukból az egyenrangú üzletfél helyzetébe kerüljenek. Tevékenységünk során tudatosan szem előtt tartjuk mind a környezetvédelem, mind az egészség által megkövetelt szempontokat. A termékeknél a magas minőség, az egészséges élelmiszerek, a magas fokú feldolgozottság és a környezettudatosság játszák a főszerepet. |


